Bemutatkozás
Fenyvesi Ferenc vagyok, SSI búvároktató, a Crazy Turtle Búváriskola alapító tagja, társtulajdonosa.
A búvárkodással 2010-ben ismerkedtem meg, egy barátokkal közös nyaralás során, teljesen meglepetésszerűen, egyik legjobb barátom befizetett egy búvártanfolyamra. Az egy hetesre tervezett családi-baráti nyaralás így gyorsan átváltozott egy nagyon kemény, emberpróbáló tanulási eseménnyé – ez a későbbi búvár-attitűdömet is meghatározta.
2015-ben segédoktatóként végeztem, majd rövid időn belül teljes jogú, önállóan tevékenykedő búvároktatóvá váltam.
Oktatóként rendkívül fontos számomra, hogy minden tanulóval a saját igényeinek megfelelően, a lehető legnagyobb biztonságban, ugyanakkor a vizsgakövetelmények maradéktalanul megfelelve dolgozzak közösen. Alapvető célom, hogy az általam oktatott búvárok minden tekintetben önállóan kezeljék a merülés minden aspektusát: tervezést, merülés előtti feladatokat, társas merülést, illetve a merülés utáni teendőket egyforma magabiztossággal, biztonságosan tudják végrehajtani.
A Crazy Turtle búváriskolában, oktató kollegáimmal és munkatársaimmal közösen olyan környezetet, körülményeket és oktatási metodikát dolgoztunk ki, amelyre mindannyian, így természetesen én is; nagyon büszke vagyok – szerencsére ezt, az általunk végzett munka minőségét, a tanfolyamot befejező, első merüléseiket végrehajtó tanulóinktól kapott pozitív visszajelzések is folyamatosan erősítik.
Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a búvárkodással kapcsolatos tanulási folyamat ne érjen véget; úgy tanulóimat, mind saját magamat folyamatosan továbbképzésre sarkallom. Jelenleg a kedvtelési búvárkodás határait túllépve, technikai merülési képességeimet fejlesztem – ezt remélem hamarosan tanulóinknak is tovább adhatom.
A biztonságos merülés, a természetes vizek védelme és tisztelete mellett szintén fontosnak tartom a jó hangulatot is, hiszem, hogy egy tanulási folyamatot ismétlődő pozitív visszajelzésekkel, támogató környezet kialakításával lehet legjobban elősegíteni.
Remélem, hogy hamarosan találkozunk akár egy jó hangulatú próbamerülésen, vagy egy kezdő- vagy haladó tanfolyamon!
Fenyvesi Ferenc
Búvároktató-SSI AOWDI
(Advanced Open Water Diver Instructor)
Személyes Információk
- Búvár végzettség: NyíltviziBúvár-oktató, HaladóBúvár-oktató, Mentőbúvár-oktató
- Mióta merül: 2010
- Beszélt nyelvek: Magyar, Angol, Német